A Kaposfő község, amelyet 1942-ig Szomajomnak neveztek, Somogy megye középső részében (Belső-Somogy, Kaposvártól nyugatra 15 km-re fekszik. A község földrajzi fekvése gazdasági szempontból kedvező. Földje termékeny. Talaja a Kaposfolyótól északra barna erdei talaj, délre pedig szürke erdei talaj, futóhomokkal keverve. Területe általában síkság, csak az északi részen emelkednek alacsonyabb dombok. A déli része mélyen fekvő mocsaras lapály, amelyben a Kapos-folyó vonul végig. Kaposfőt szinte csak a Cingető-patak választja el Kaposmérőtől. A települést északon a Budapest-gyékényesi vasútvonal érinti, a szintén nagy forgalmú 61-es számú főút pedig középen szeli át a falut.
Kedvező földrajzi fekvése, termékeny talaja már a legrégibb korban is kedvelt lakóhellyé avatta.
Legelőször a kelták telepedtek meg itt az i.e. első században, akik az akkor még sokkal szélesebb Kapos-folyón élénk cserekereskedelmet bonyolítottak le a környező népekkel, még az itáliai etruszkokkal is, akiktől különböző házieszközök készítését, főleg pedig a bronzedény-gyártást sajátították el.
A kelták legyőzése után a rómaiak lettek Dunántúl urai, akiknek idejében épült a községünk közelében elhaladó, Pécset és Keszthelyt (Sopianae-Mogentianae) összekötő út.2
A római birodalom bukása után a jazigok, a hunok, osztrogótok, longobárdok, avarok, frankok és szláv népek laktak községünk területén.
A magyarok 900 derekán a Dunán átkelve szállották meg Dunántúl déli részét, így a Kapos völgyét is. A honfoglalás után Belső-Somogy három törzsszállás területe lett. Az egyik területrész a fejedelemé lett, másik kettő Botond és a Horkák között oszlott meg. Községünk ez időben írtatlan erdőség volt és a három területrész összeszögelésénél feküdt. A Kaposhoz közelebb eső részek később a Bő- és a Győr-nemzetség birtokába kerültek.